Nagyon szeretem a mese és az ifjúsági filmeket, ha a "gyerekeknek szóló" nem jelenti egyben azt, hogy "gagyi", vagy hogy "idétlen". Nem tehetek róla, biztos csak azért, mert szülő vagyok, de rosszul tűröm, ha lenézik a gyerekeket. Már ízlésileg. Tudod: Kicsi vagyok, nem hülye :)

Szerencsére nagyon sok jóízléssel megáldott családi film is készül, egy remekbeszabott példány a Hugo. Annyira kedves történet, igazi, mesébe illő fordulatokkal. Szörnyek és horrorjelenetek nélkül. Nahát, így is lehet?

  .

rendező: Martin Scorsese

szereplő(k):
Chloe Grace Moretz (Isabelle)
Jude Law (Hugo apja)
Christopher Lee (Monsieur Labisse)
Helen McCrory (Mama Jeanne)
Emily Mortimer (Lisette)
Sacha Baron Cohen (állomás-felügyelő)
Asa Butterfield (Hugo Cabret)
Richard Griffiths (Monsieur Frick)

Számomra bámulatos volt a színészi alakítás, minden egyes szereplőtől. Mégegyszer, mert fontos: minden egyes szereplőtől. Nem is értem, hogy a hivatalos szereplőlistában Asa Buterfield mit keres a sor végén. Egyrészt ő a címszereplő. Másrészt nagyon jó! Az első reakcióm persze az volt, hogy egy mini-Frodót látok. Hát nem pont olyan?

A film lassú. Még nekem is egy kicsit, akit fáraszt, amikor egy film túl akciódús és klipszerű. Nyilván szándékos ez a tempó, hiszen egyrészt maga a történet a századelőn játszódik (még az előző század előjén :) ), másrészt kifejezetten a film hőskorának állít emléket. Nekem vicces volt "visszagondolni", milyen filmes megoldások voltak teljesen elfogadhatók az akkori nézők számára :) Elkapta valami nosztalgia-vírus a filmeseket, egyre-másra jönnek elő ezekkel  az emlékező filmekkel, csak pár napja írt pj is erről A némafilmes kapcsán.

De nem árt a filmnek ez a sebesség, hiszen van időd megrágni helyzeteket, érzéseket, és nem utolsó sorban megcsodálni a képeket. Nem csoda, hogy annyi készítői-szakmai díjra jelölték ezt az alkotást!

Van néhány jó húzás a filmben. Az egyik az álom az álomban jelenet. Amikor még azt hiszed, az, hogy az óra eltűnt, jelent is valamit, és persze jelent, csak mást, mint amire számítunk. Szerettem, hogy sokáig nem tudtam, miért is ANNYIRA fontos mindkét szereplőnek az a füzet, de azt nagyon éreztem, hogy nagyon. És óriási volt az üldözési jelenetben a torta. Már úgy értem, nem a mérete miatt, mert tényleg óriási volt, de ahogy kerülgették, sokáig, többen. És annyira azt vártam, hogy minimum felborul, de lehetőleg valakinek az arcában landol, és éreztem, hogy ha így lenne, az annyira gáz lenne, de hát mostmár muszáj eldőlnie, ÉS NEM! Ááá, imádtam :) Vagy amikor madame Labisse rájön, hogy a férfi, aki előtte áll, pontosan tudja, hogy ki ő. Nézd meg, ahogy Mama Jeanne-ból átalakul szinte fiatal színésznővé! Az egész nő megváltozik, a gesztusai, az arckifejezése, a vállmozdulata... Lenyűgöző. Nekem.

Mennyire jellemző a film tempójára (és mennyire üdítő volt ilyet is látni), amikor szintén egy üldözési jelenet közben van arra idő, hogy megnézhesd, hogyan cselezi ki a szerelmes kövér bácsi a vele ellenszenvező kis vakarcsot. Az "akciójelenet" közepén :)

Az a pár kávéházi zenész végigkíséri a filmet. Nekem kicsit sok is volt, mert annyira azért nem kedvelem a harmonikás francia zenét, de a gitáros annyira ismerős volt végig, hogy azt hittem, fontos szerepe lesz a filmben. Még egy pillanatra - egészen az elején - azt is hittem, hogy maga Jude Law. Láttuk már fura frizurákkal :) De utána megláttam, hogy a producer Johnny Depp. Most komolyan, nem lehet, hogy ő az a gitáros??

Ha pihenni akarsz kicsit, kiszakadni a hétköznapokból, és ebből a kemény, modern, agyonszabályozott világból, nézd meg Hugót, a leleményest!

Regisztrálj itt és vásárolj 90 %-al olcsóbban! Kattints ide!